Kár lenne tagadni, hogy a holland Tiësto, vagyis Tijs Verwest az egyik leghíresebb, és összességében az egyik legjobb DJ a világon. Teljesen biztos vagyok benne, hogy még az is hallotta a nagy klasszikusait (Silence, Adagio for Strings), aki egyáltalán nem szereti az elektronikus zenét, és úgy sejtem, jelentős részük ezeket a számokat azért valahogy mégis csak szívesen hallgatja néha. Annak, hogy Tiësto még mindig képes fesztiválokat megtölteni, valószínűleg az a fő oka, hogy tud haladni az idővel: hiába 54 éves, és kezdte akkor a munkát, amikor én még nem is éltem, még mindig képes releváns maradni a közönségnek – csak a közönség összetétele változik folyamatosan.
Van Buuren az elmúlt több mint két évtizedben maradt a trance műfajánál, úgy, hogy természetesen közben azért alkalmazkodott, de soha nem hagyta el az eredeti hangzást. Ezt bizonyította az idei soundos fellépése is – és egyúttal azt is, hogy erre a hangzásra még mindig brutális a kereslet.
Armin van Buuren szintén vokálos dalokat játszott, de megmaradt a trance vonalon, ami nagyon jót tett a szettjének, és szemlátomást a közönség is imádta, amit csinált. Ő is lejátszotta néhány popdal átírt változatát, de nem ebből próbált hangulatot csinálni. A koncert első percétől az utolsóig lekötötte a tömeget, a benyomás pedig az volt, hogy ezek az emberek nem egyszerűen bulizni jöttek – ők Armin van Buurent akarták megnézni. Tökéletesen keverte a régi dalait az újjal, és kikacsintott egy kicsit a közvetlenül előtte játszó Vini Vicire, és lejátszotta a velük közös számát, a Great Spiritet.